★9 RÉSZ- Hátbaszúrás

Tegnap nem írtam mert semmi említésre méltó nem történt, ám a mai nap mindenért kárpótolt.

Minden átlagosan indult. Felkeltem, felöltöztem, veszekedtem Kittivel azon, hogy ki zuhanyzik előbb. Ő nyert. Lexy nem volt sehol így egyedül mentem a suliig. Mikor a suliba értem Din furcsa arccal köszönt, majd a kezdembe nyomott egy suliújságot.
"Fiatal tehetség" virított nagybetűvel a cím Lexy(!!) képe mellett. Mi a franc? Eszeveszett sebességgel lapoztam az újságot amíg a cikkhez nem értem. Egy weboldal képe volt rajta, több ezres látogatóval. A weboldalon versek voltak....az én verseim. Egy pillanatra kiürült az agyam és semmire sem gondoltam. Aztán egymás után rohamozták a fejem a kérdések. Hogyan? Mikor? Miért? Miért pont ő? Miért pont velem?
Din átkarolta a vállam, és az osztályba vitt. Lexy épp Szilvi padján ült és valamin nagyon röhögtek. Felment bennem a pumpa.
-Lexy, gyere ki légyszíves!- reszkettem az elfojtott dühtől.
-Megyek, Aby!-mondta angyali arccal. Most képen törlöm. A pokolba, mindjárt képen törlöm.
Din, minha hallotta volna a gondolataimat velem jött.
-Maradj ki ebből!- mondtam neki. Nem hallgatta meg, úgyhogy hagytam.
-Na mondd!- Lexy összefonta a karját-nincs sok időm!
-Ne csinálj úgy mintha nem tudnál róla!-fakadtam ki. -Mégis miért loptad el a verseimet? Miért? A legjobb barátok voltunk!-mostmár kiabáltam vele
-Jaj Aby, rohadtul nincs kedvem a nyomorodat hallgatni.-ezzel bement.
Én meg ott maradtam mint egy kidobott zsebkendő. Din köhintett egyet és átölelt. Ettől az öleléstől elsírtam magam. Kijött belolem minden düh, és indulat.
Suli után Dinnel mentem haza. Nem szóltunk egymáshoz. Igazából nem is kellett. Az én hallgatásomban benne volt a szomorúság, az övében pedig az együttérzés. A házunk előtt megölelt, majd elbúcsúzott és továbbállt.
Köszöntem anyunak és Kittinek, kajáltam aztán bekapcsoltam a laptopot és felléptem a közösségi oldalra. Nem kellett volna.
Egy olyan kép ordított az arcomba amit soha nem akartam látni. Lexy amint Kristóffal csókolózik. Elkapott a hányinger és nem sokon múlott hogy mindent kipakoljak. Csak ültem és bámultam a képet nem tudom meddig. Kikapcsolt a laptop de én tovább bámultam a fekete képernyőt.
Nem mentem ma vacsorázni. Nem emlékszem mikor aludtam el, de tudom, hogy hajnali 3 óra volt mikor felkeltem kifújni az orrom... Az utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam, az volt, hogy vajon mennyi ideje hazudott a képembe a legjobb barátnőm?